Debrecen Vezető Hír

Átadták a Debrecen Kultúrájáért Díjat

Átadták a Debrecen Kultúrájáért Díjat

A magyar kultúra napján átadták a Debrecen Kultúrájáért Díjat a Déri Múzeum Munkácsy-termében, ahol újra együtt látható Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája. 

Az ünnepségen az elismerést Váradi Judit zongoraművész, valamint Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes művészeti vezetője vehette át. Alkotói ösztöndíjban részesült Czövek Judit folklórkutató, Éles Bulcsú grafikus, Kiss Árpádné palást- és paszománykészítő, L. Mikecz Ágnes etnográfus és Wrábel Erzsébet képző- és iparművész. A Munkácsy-teremben tartott ünnepségen Papp László polgármester emlékeztetett arra, hogy több mint százéves törekvést koronázott siker azzal, hogy a kormány a közelmúltban megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét, és így a festő mindhárom monumentális alkotása a magyar állam tulajdonába került. 

 

Átadták a Debrecen Kultúrájáért Díjat

A polgármester köszönetet mondott Pákh Imrének, hogy a festményt nem vitte el Debrecenből

 

Papp László a trilógiát a Nagytemplom és a Református Kollégium mellett Debrecen legfontosabb szimbólumának nevezte. A trilógiának helyet adó Munkácsy-teremről pedig úgy vélte: az évek során olyan "szakrális hellyé" vált, amely képes magával ragadni a látogatókat. Kiemelte: bár a kép megvételét az elmúlt években viták kísérték, Pákh Imrében végig megvolt a szándék, hogy eladja a Golgotát a magyar államnak. A polgármester köszönetet mondott a műgyűjtőnek azért, hogy a festményt nem vitte el Debrecenből. Az ünnepségen Pákh Imre hangsúlyozta: a Golgota 145 év után végre hazatalált és itt is marad. Úgy vélte: a Munkácsy-teremben együtt látható trilógiának össztársadalmi hatása van, a három festmény hitvallás a kereszténység és az európaiság mellett. Hozzátette, hogy a 3 milliárd forintos vételárral a Golgota lett a legdrágább Munkácsy-festmény.