Czomba Sándor a debreceni Tudományos park bokrétaavató ünnepségén

Csaknem 4 milliárd forintból tudományos parkot épít a National Instruments (NI) Hungary Kft. debreceni telephelyén. A bokrétaavató ünnepségen Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára mondott beszédet.


Czomba Sándor örömét fejezte ki, hogy az ország keleti felében fejleszt a magas hozzáadott értéket képviselő National Instruments. A 6000 négyzetméter alapterületű Science Parkban 300, többségében kutató-fejlesztő mérnök fog dolgozni. A debreceni beruházáshoz 1,9 milliárd forint uniós támogatást nyert a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán.

 

Czomba Sándor: Tudományos parkot hoz létre Debrecenben a National Instruments 




\"A tudás itt van\" - jelentette ki Pajna Zoltán (Fidesz), Debrecen alpolgármestere, utalva arra, hogy az NI előbb csak gyártósort telepített Debrecenbe, a tudományos park létrehozásával pedig egyfajta tudásközpontot alakít ki.Pajna Zoltán jelezte, hogy az NI tudományos parkja mellett még az idén elkészül a Debreceni Egyetem (DE) tudományos élményparkja is.

 

MTI/MCOnet