Módosította a debreceni közgyűlés a 2015. évi költségvetést

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése október 29-én ismét összeült, és többek között a Debreceni Hőszolgáltató Zrt-vel kötött közszolgáltatási szerződést.

Módosította a közgyűlés a 2015. évi költségvetést, a Közgyűlés hatáskörébe tartozó előirányzat módosításokra, polgármesteri hatáskörben végrehajtott módosításokra és átcsoportosításokra, valamint a költségvetési szervek vezetői által végrehajtott módosításokra vonatkozóan. Emellett a képviselők elfogadták a 2016. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletet, mely a 2016. évi költségvetés elfogadásáig a gazdálkodás folyamatosságának biztosítása érdekében vált szükségessé.

 

\"Debrecen

 

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése október 29-én ismét összeült

 




Megszavazta a testület a Kodály Filharmónia Debrecen vezetői (igazgatói) munkakörére kiírandó pályázatról szóló előterjesztést és elfogadta az elmúlt év nemzetközi kapcsolatairól szóló tájékoztatót, de nem fogadták el a képviselők a Debrecen közigazgatási területén a díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területek járművel történő használatának szabályairól szóló 48/2014. (XI.27.) önkormányzati rendelet módosítását.


-csa-

Forrás: debrecen.hu