Orosz turisták Debrecenben

A Wizz Air légitársaság elindította a Debrecen-Moszkva járatát, melynek határása az orosz turisták számának jelentős emelkedésére számítanak.

Széles Diána alpolgármester az első gép ünnepélyes fogadásán felidézte, hogy idén márciusban indult Debrecenből izraeli járat, részben ennek hatására nőtt 13,3 százalékkal a beutazó turisták által itt eltöltött vendégéjszakák száma a városban. Ugyanezt várjuk el a Debrecen-Moszkva járat beindulásától is - tette hozzá Széles Diána.

 

A WizzAir elindította a Debrecen-Moszkva járatát

Debrecenben az orosz turisták számának jelentős emelkedésére számítanak a Debrecen-Moszkva közötti járatának hatására

 

Vaszilij Alekszandrov, a vnukovói reptér vezérigazgatója a moszkvai avatóünnepségen méltatta a két ország közötti fejlődő kulturális és gazdasági kapcsolatokat. Rámutatott, hogy Debrecen iránt, egyebek között a régió termálfürdői miatt is, nagy az érdeklődés Oroszországban. Idén 50 ezer orosz állampolgár váltotta ki a magyar turistavízumot, a WizzAir Moszkva és Budapest között közlekedő járatai telítettek, ami személetes mutatója a megnövekedett oroszországi érdeklődésnek. 

 

MTI/T.D.