Campus Fesztivál: sikerült megdönteni a tavalyi látogatói csúcsot!

Ezreket mozgatott meg a debreceni Campus Fersztiválon Ákos, Caro Emerald, Majka és Curtis, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz, Palya Bea, vagy éppen a brit Modestep.

\"Campus
Vasárnap hajnalban véget ért Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei eseménye a debreceni Campus Fesztivál, ahol mintegy 84 ezren buliztak. Idén már több mint 6000 négyzetméternyi fedett helyszín várta a lazulni vágyókat, összesen 25 programhelyszínen, közel 400 program volt.



A zenei színpadok kínálata mellett újra nagy sikert aratott az „Egyetem tér”, ahol a Debreceni Egyetem látványos napközbeni aktivitásokkal mutatta be az egyetemváros sokszínűségét. Először épült fel az „Agyüzem”, ahol forradalmian új, jelenleg még sehol sem megvalósított ötletekkel lehetett előállni értékes nyereményekért. Voltak irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, felolvasóestek, filmvetítések, és a Dumaszínház humoristái is szép számban megjelentek. 

 

-csa-