Debrecen hírek

Eredményesek voltak a hazai webáruházak a Fekete Pénteken

Eredményesek voltak a hazai webáruházak a Fekete Pénteken

Sikeres novembert zárnak a hazai e-kereskedők, hiszen az év akciójának kikiáltott Black Friday minden eddiginél hangosabbat szólt. A hazai vásárlók már megszokhatták, hogy a Fekete Péntek nem korlátozódik egyetlen napra. Idén a Mall.hu egész novemberben Fekete Pénteket tart, az Extreme Digital pedig egy héttel korábban szervezte meg a saját akcióját. A nagy webáruházak minden évben igyekeznek kihasználni a lehetőségeiket.

A Fekete Péntek egyre inkább a nagy webáruházak bulijává válik. Elsősorban ők azok, akik képesek érvényesíteni a saját üzleti érdekeiket. A koncentrált hazai e-kereskedelem bevételének mintegy harmadát a tíz legnagyobb webáruház tudhatja magáénak, a fennmaradó kétharmadon mintegy 16-17 ezer online áruház osztozik. A piac legnagyobb szereplői komoly előnnyel indulnak a Black Friday során, hiszen ők rendelkeznek azokkal a gyártói és beszállítói kapcsolatokkal, amelyeknek köszönhetően kimagasló kedvezményeket tudnak biztosítani, illetve ők rendelkeznek azokkal a marketing erőforrásokkal is, amelyekkel mindezt meghirdethetik.

 

A kisebb szereplők lehetőségei viszont korlátozottak; még ha képesek is lennének komoly leárazásokat előállítani és azokat kellőképpen meghirdetnék, a raktárkapacitásuk képtelen lenne kiszolgálni a sok százmilliós rendelésállományt. Nem véletlen, hogy a kis webáruházak ma már inkább kényszerként tekintenek a Fekete Péntekre, számukra a nagy leárazás inkább a piacvesztés minimalizálásáról szól. A nagy reklámzajban sokan képtelenek hallatni a hangjukat és egyszerűen láthatatlanok maradnak az online térben.

 

A magyar e-kereskedelemben nem csupán a novemberi és decemberi időszak telik a versengés szellemében. A piacvezető webáruházak igyekeznek túllicitálni egymás akcióit, ezzel olyan mértékű leárazásokat teremtenek, amivel a piac többi szereplője képtelen versenyezni. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a fokozott árverseny védi a teljes piacot a régió erős e-kereskedőitől. Habár a hazai piac tíz legnagyobb webáruházából öt külföldi tulajdonú kereskedőcég, a CEE régió további szereplői ezerszer meggondolják, bepróbálkozzanak-e a relatív telített és határozottan erős árversenyt produkáló magyar piacon.

 

Az európai e-kereskedelem globalizációja megállíthatatlan. Noha ennek az üteme kérdéses, az biztosra vehető, hogy a következő években egyre több külföldi kereskedőcég nyit webáruházat a magyar vásárlók számára, illetve egyre több hazai kereskedő fog külföldi terjeszkedéssel foglalkozni. A magyar e-kereskedelem képét már napjainkban is jelentősen formálják a külföldi tulajdonban lévő kereskedelmi vállalatok. A GKI Digital által közzétett toplistán szereplő 10 legnagyobb webáruház fele külföldi tulajdonban lévő kereskedőcég; az eMAG román, a MediaMarkt német, a Tesco brit, a Mall és az Alza pedig cseh tulajdonban lévő vállalat.

 

Egyes vélemények és kutatások szerint a CEE régió országai közül a cseh és a magyar e-kereskedők a leginkább elkötelezettek a külföldi piacnyitás iránt. A csehek számára Magyarország és az EU tagsággal rendelkező jugoszláv utódállamok, Horvátország és Szlovénia a legnépszerűbb célpont, a magyarok Romániát és Szlovákiát tekintik elsődleges exportpiacnak.

 

A piacvezető Extreme Digital kiemelt figyelmet fordít a horvát edigital.hr áruházának, de jelen van Szlovéniában, Romániában, Bulgáriában, Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban is. Hasonló mértékű külföldi terjeszkedés azonban nem jellemző a piacvezetők esetében sem. Szakemberek szerint ez változni fog, hiszen az egyre telítettebb piac arra fogja ösztönözni a kereskedőket, hogy keressék a piacszerzési lehetőségeket, akár az ország határain túl.