Ipari parkba költözne multicég közelében?

A multinacionális cégek sok szempontból felvirágoztatják környezetüket. Még a közelükben levő ipari parkok is felkapottak lesznek - nem véletlenül.

A leggyakoribb üzemeltetők az önkormányzatok

Idehaza is egyre több ipari park létesül, sok helyen ott alakították ki a települések, ahol egy-két évvel ezelőtt még búza lengedezett. Jelentős segítség egy-egy városnak, ha ilyen létesítmény van a közelében, mert elősegíti a munkáltatók betelepülését.
Sokat használt fogalom az ipari park, ám jelentésével kevesen vannak tisztában. 2017 végén 196 ilyen helyszín volt Magyarországon, ebből mindössze 5-nek volt a tulajdonosa az állam, kis részük magánkézből volt, legnagyobb részüket pedig egy-egy önkormányzat birtokolta.

Meg kell pályázni

Ipari park csak az a terület lehet, amely legalább 20 hektár, ebből 10 hektár egybefüggő. A cím elnyerésének feltételei között szerepel, hogy a teljes területen biztosítani kell a megfelelő anyag-, energia- és információáramlást, illetve részt kell venni a megtelepedő vállalkozások optimális üzemszervezetének kialakításában. 
A park jelleg megőrzéséhez szigorú környezetvédelmi szabályozásnak kell megfelelni a letelepedni szándékozóknak. A győri ipari parkban például nagyon komolyan ellenőrzik, hogy ne végezzen senki környezetszennyező tevékenységet, és nem létesíthető kohászati és nehézvegyipari üzem sem.
A cél tehát, hogy helyet és optimális feltételeket biztosítsanak ipari vállalatoknak. Segíti a szektort, hogy az állam erősen támogatja ezeket a fejlesztéseket. Csak a tavalyi évben 338 hektárt kötöttek le az országban abból a célból, hogy ott ilyen ipari helyszínt létesítsenek.

 
Az egyik legkedveltebb “betelepülők” a parkokba a multinacionális cégek. A győri ipari park például az Audi Hungáriának ad otthont. Ez a terület rendkívül kedvező adottságoknak örvendhet, két országhatár is a közelben van, és a győri reptér is segíti a beszállításokat. Mint komolyabb, nagyobb komfortot nyújtó park, saját szolgáltatóházat is működtet, ahol több étterem is megtalálható.

A dolgozóknak is el kell ide jutni

Az ipari parkok nemcsak a nagy cégeknek, hanem a kisebb vállalatoknak, a beszállítóknak is ideálisak. Ha az adott park egy multinacionális cég közelében található, az nagyban megkönnyíti a partner vállalat elérését, kiszolgálását. A kecskeméti Mercedes gyár közelében például remek kiadó helyszín található kkv-k számára. 
A kis- és középvállalatok minden infrastruktúrát megtalálnak egy ilyen helyszínen, ami a működésüket segíti. Ezek nem hagyományos gyár telephelyek, hanem igazi, minden igényt kielégítő irodák és munka terek. Ipari park vagy ipari terület esetén ma már nem túlzott elvárás a wifi, a közösségi tér, konferenciaterem, fitnessz terem biztostása, vagy éppen a kulcsrakész kártyás beléptetés. 
Amellett, hogy az őrzött parkoló alapszolgáltatás sok helyen, a jól működő ipari parkok menetrendszerű buszjáratokkal is megközelíthetőek a környező településekről, hogy a reménybeli munkaerő eljusson a munka helyszínére.