Karóra és okosóra a gyerekeknek - mikortól?

A kicsik odavannak azért, ha olyan holmijaik lehetnek, mint a nagyoknak. Például megkapják az első saját telefonjukat, vagy éppen órájukat. Ám túl korán ezt sem érdemes elkezdeni.

Biztos nagy örömet szerzünk a csemeténknek, ha neki is lehet már karórája, mint apunak és anyunak. A kicsiknek kínált ilyen kiegészítők pedig tény, hogy nagyon cukik. De még mielőtt az óvodás kisfiunkat vagy kislányunkat meglepjük egy órával, gondoljuk át az alábbiakat.

 

Ismeri az órát?

 

A kicsik nagyon érdeklődőek, és általában már a 3-4 éveseknek el szoktuk mondani, hogy olvashatják le a mutatós órát. Ám a hagyományos órát megfejteni nem olyan egyszerű: ha el is magyaráztuk egyszer, lehet, hogy fél év múlva már nem lesz meg a ‘tudás’. Érdemes fel- felfrissíteni az ismereteket, és addig nem költeni mutatós karórára, míg kis tulajdonosa nem tudja értelmezni.

Az egyik játékgyártó cég például összerakható, de valódi óraként működő gyerek karóráját nyolc éves kor felett ajánlja. Egy ekkora csemete már jobban tud ügyelni a holmijára, és meg tudja becsülni szép óráját.

 

Színes gyerek karóra

 

Arra is jó egy ilyen kiegészítő, hogy tanítgassuk gyermekünknek, hogy kell igényesen felöltözni, mi illik mihez.

 

Elhagyja a dolgait gyermekünk?

 

A válasz egyértelmű: el. Kisebb korban elkerülhetetlen, hogy a játék és a társaság annyira lekösse az óvodában, iskolában a gyerkőcöket, hogy aztán fogalmuk se legyen, hová lett a kesztyűjük, vagy éppen a kabátjuk.

Ám nem mindegy, hogy egy ivókulacs hollétéről nem tud-e számot adni egy hatéves, vagy az okosórája tűnt el. És itt már rátérhetünk arra a témára, hogy kell-e a kicsiknek okosóra.

 

Azért legyen, mert mindenkinek van?

 

A kérdés, hogy felszereljük-e gyermekünket egy ilyen kütyüvel, nem dönthető el olyan könnyen. Kontra érv, hogy ha elhagyja a kis tulajdonos, akkor az elég komoly anyagi veszteség.

Emellett ott van a ‘még egy képernyő’ tényező: számos iskola tiltja is az okos eszközök használatát az intézményben. Sok szakértő ezért 10, 12 éves kor alatt nem ajánlja ezeket a kütyüket.

 

Biztonságot ad vagy hallgatózik?

 

Pro érv viszont, hogy számos, gyerekeknek készült okosóra GPS követővel és mobillal van ellátva. Így - ha kis tulajdonosa képes vigyázni rá - bármikor elérhetjük őt, amikor nem vagyunk vele. Ez főleg azon iskolások esetében lényeges, akik már egyedül közlekednek.

Egyes eszközökkel akár monitorozhatjuk is a gyerekünket: ‘rákapcsolódhatunk’ és belehallgathatunk, mit csinál, anélkül hogy tudna róla. Ám - hogy tovább színezzük a képet - például Németországban ezek a gyerekokosórák épp emiatt be is lettek tiltva.