Kósa Lajos aláírta Debrecen adósságátvállalásának dokumentumát


Debrecen Megyei Jogú Város közgyűlése januárban ismét összeült és többek között különböző pályázatokról is döntött.

 

Több pályázattal kapcsolatos ügyet is megvitattak a közgyűlésen. Az egyik esetében 3,5 millió forint saját forrásra van szükség ahhoz, hogy a Déri Múzeum Medgyessy Ferenc tagintézményében állandó kiállítást hozzanak létre, a meglévőt felújítsák, s múzeumkertet alakítsanak ki a belső udvarban. A másik szintén a Déri Múzeumhoz kapcsolódik, ahol is az intézmény modernizálásához és külső-belső felújításához nagyjából 6,9 millió forint önrészre van szükség.

\"\"

 

 

 

Debrecen Megyei Jogú Város közgyűlése januárban ismét összeült




A 2014-es első Közgyűlésen napirenden volt az a nyilatkozat is, amely alapján az állam teljes körűen átvállalja Debrecen 2013. december 31-ig fennálló kölcsön- és hiteljogviszonyon alapuló tartozását. Az erről szóló dokumentumot 2014. január 30-án, a közgyűlés napjának délutánján Kósa Lajos debreceni polgármester írta alá hivatalosan is a Belügyminisztériumban.


Forrás: debrecen.hu

-csa-