Közel 87,5 milliárdos Debrecen költségvetése

A debreceni közgyűlés elfogadta a város idei költségvetését, melynek főösszege 87 milliárd 480 millió forint.

Papp László polgármester a javaslat elfogadása után elmondta: nem volt még példa arra, hogy a képviselők ellenszavazat nélkül mondjanak igent a város büdzséjére, ami "stabil, de gazdaságos". Egyidejűleg a mostani a rekordok költségvetése is - fogalmazott a polgármester. Magyarázata szerint ekkora mérlegfőösszeggel még nem terveztek költségvetést, és soha ekkora beruházási főösszeg nem állt még rendelkezésükre. A költségvetés 9,3 milliárd forinttal több mint tavaly, beruházásokra 36,8 milliárd jut, és 2,5 milliárd forint hitelt vesz fel az önkormányzat.

 

Közel 87,5 milliárdos Debrecen költségvetése

Debrecen idei költségvetése "stabil, de gazdaságos"

 

Papp László kiemelte: az idén minden eddiginél több, százat meghaladó fejlesztés zajlik majd egyidejűleg a városban. Papp László elmondta, a költségvetés összeállításánál kiemelt szempont volt, hogy abban érvényesüljön a város egészére kiterjedő fejlesztéspolitika. Példaként említette a kertségi fejlesztési programot és az új városrészi központok kialakításának tervét.

 

MTI/T.D.