Mit csináljunk ha Debrecenben nincsen szabad karosszériás?

Az autó ma már annyi ember életének vált szinte szerves részéve vagy napi fontos használati tárgyává, hogy sokan már elképzelni sem tudják nélküle mindennapi életüket. És akkor még csak azokról beszéltünk, akik legtöbbnyire munkába járáshoz, bevásárláshoz, a gyerekek iskolába vivéséhez – elhozásához használják járműveiket.

Nem kevesen vannak azonban azok sem, akik magához a munkájuk elvégzéséhez tartják nélkülözhetetlennek személyautóikat, furgonjaikat és egyéb más közlekedési eszközeiket.

 

Persze ha sokat közlekedünk gépjárműveinkkel, bizonyára azt is tudjuk, hogy a mai megnövekedett forgalomban bármely nagy városban, így Debrecenben is előfordulhat, hogy a reggeli vagy délutáni dugóban, esőzéskor vagy havazás esetén és számtalan váratlan közlekedési körülmény közepette előfordulhat akár kisebb koccanás, akár más baleset, ami a jármű főbb szerkezeti egységeit ugyan nem károsítja, csak valamely karosszéria elemet, mint például ütközőt, ajtót, sárvédőt.

 

És ezt bizony javíttatnunk kell. Manapság, talán a Magyarországon is egyre jobban érezhető szakember hiány miatt, Debrecenben is elég nehéz olyan karosszéria javítót találnunk, aki gyorsan helyre tudja hozni az autónkat. Ezért is jó ha tudunk gyors alternatív lehetőségekről, mint például Hajdúszoboszló megbecsült karosszériajavítójáról, Móré Ferencről, akinek weboldalát ezen az internetes címen tudjuk megtekinteni: hajdúszoboszló.autófényezés.hu

 

Gyorsabb karosszériajavítás, megtakarított idő és pénz

 

Mindenki ismeri a közhellyé vált közmondást: az idő pénz. Attól függetlenül, hogy közhellyé vált ez a közmondás, igazságából és bölcsességéből semmit sem vesztett a századok folyamán, így ma is ugyanúgy cáfolhatatlan a helyessége.

Ha autónkat rendbe kell tenni, ha karosszérialakatosra van szükségünk, ugyancsak könnyen szembe kerülhetünk az idő és pénz problémájával, amennyiben a debreceni szervizek túlterheltség miatt csak hosszú határidőre hajlandóak fogadni a javításra váró járművünket.

 

Mivel ma már legtöbben az autóinkat nélkülözhetetlen használati tárgyként alkalmazzuk, így ha a szervizrelés késlekedése miatt nem tudjuk igénybe venni azokat, akkor bizony más megoldás után kell néznünk, ami vagy drága lesz, vagy pedig körülményes, kényelmetlen és ráadásul nélkülözi majd a praktikusságot.

 

Hogyan kerüljük el a hosszú karosszériás szervizelési időt Debrecen környékén?

 

Mik is lehetnek az alternatívák, ha Debrecenben a karosszériajavítást nem tudják gyorsan megcsinálni? Járhatunk addig busszal, villamossal, trolival, ami valljuk be messze nem tud olyan gyors és kényelmes közlekedést biztosítani, mint az autónk. Sőt a tömegközlekedés körülményessége és lassúsága miatt nagy valószínűséggel nem is fogjuk tudni az összes esedékes ügyünket elintézni. Szóval ez egy elég rossz kényszermegoldásnak tűnik.

Másik alternatíva, hogy bérelhetünk autót, amivel visszakapjuk az időnket és kényelmünket, viszont a saját autónk fenntartási költségeihez képest a többszörösére fognak nőni a kiadásaink, ki tudja milyen hosszú időre. Ez sem tűnik túl jó megoldásnak.

Harmadik alternatíva, ha valakitől, mondjuk baráttól tudunk kölcsönkérni autót. Ez jó megoldás, csak kevés ember számára elérhető.

 

De ha okosan döntünk, akkor a hosszú debreceni szervizelési időt például a hajdúszoboszlói Móré Ferenc karosszéria javító mester műhelyének igénybevételével tudjuk hatékonyan elkerülni.