Nemzetközi kórusverseny kezdődött Debrecenben

Megkezdődött a a 28. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál Debrecenben, melyre 11 ország 18 kórusa érkezett.

"Mi itt Debrecenben immár 28. alkalommal teszünk kísérletet arra, hogy az alkotási folyamat végén kikristályosodott teljesítményeket egy nemes verseny keretein belül megmérjük" - mondta köszöntőjében Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere. Kiemelte, hogy a kétévente megrendezett kórusverseny immár 57 esztendeje hozzátartozik Debrecen tradíciójához, és azon kulturális értékeihez, amelyek "jelentős szerepet kaphatnak abban a versenyben, amelynek a végén reményeink szerint Debrecen töltheti be Európa Kulturális Fővárosa szerepét 2023-ban".

 

Megkezdődött a Bartók Béla nemzetközi kórusverseny Debrecenben

A Bartók Béla nemzetközi kórusverseny hozzátartozik Debrecen tradíciójához

 

A kórusverseny megnyitóján felidézték, hogy Gulyás György néhai karnagy, zenepedagógus azzal a céllal alapította a debreceni Bartók kórusversenyt, hogy az 1945 utáni kortárs kórusirodalom zászlóshajója legyen. A kötelező programban a magyarországi és a külföldi kórusok is bemutatnak egy-egy kortárs magyar művet, mellette pedig saját kultúrájuk legjelentősebb kórusműveiből adnak ízelítőt. A különféle kategóriákban két zsűri értékel, a kategóriagyőzteseknek a verseny nagydíjáért folyó vasárnapi küzdelmében pedig az egyesített zsűri hozza meg a végső döntést.

 

MTI/T.D.