Végéhez közeledik a fejlesztési projekt Debrecenben

A végéhez érkezett a 2012-ben megkezdett fejlesztési projekt a Teva debreceni gyárában, melynek megvalósulásához az Új Széchenyi Terv biztosított támogatást.

A 2012-ben októberében kezdett 3 milliárd forintos összértékű generikusgyógyszer-fejlesztési projekt a végéhez közeledik, várhatóan 2014. októberében fejeződik be. A projekt megvalósításához az Új Széchenyi Terv 842 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított a Teva debreceni gyára számára.  A vissza nem térítendő támogatás 85% százalékát Európai uniós forrásból, 15 százalékát pedig a magyar központi költségvetésből biztosították.

\"\"
A Teva Gyógyszergyár Kft. debreceni gyárának fejlesztését az Új Széchenyi Terv támogatta

A fejlesztési projekt keretén beül olyan különféle vírusellenes generikus gyógyszerek fejlesztésén dolgoznak, melyek a központi idegrendszerre hatnak és alkalmasak a cukorbetegség kezelésére. Összesen 21 gyógyszer fejlesztését valósítják meg a 3 milliárd forint összköltségű projektben. A Teva debreceni üzeme az egyik legdinamikusabban fejlődő vállalat. Az elmúlt húsz évben a cég magyarországi fejlesztéseire több mint 200 milliárd forintot fordított. Ez idő alatt hússzorosára növelték a tabletta és kapszula gyártás mennyiségét Debrecenben. A cég árbevétele a tavalyi évben meghaladta a 150 milliárd forintot.

 

-BT-