Jogpontok

Elégedettek az ügyfelek a JOGpontokkal

Elégedettek az ügyfelek a JOGpontokkal

Sajtótájékoztató keretében számoltak be az elmúlt három év eredményeiről, a legnagyobb sikerként könyvelik el, hogy az ügyfelek újra igénybe veszik a JOGpontok szolgáltatást.

Dr. Rab Henriett, az Észak -Alföldi Régió koordinátora elmondta: a munkaügyi tanácsadó és vitarendező szolgálat a JOGpontok projektnek egy mellékága, melynek kifejezetten az a célja, hogy olyan helyezetekben is válasszal tudjanak szoglálni, amiben a JOGpontok hálózat nem tud segíteni. A munkáltatók és munkaadók közötti viszonyrendszer rendezése az elsődleges, vagyis a társadalmi párbeszéd, melynek eredményeképp szülessen több kollektív szerződés, békés úton történje üzemi tanács választás, és erősödjön a szakszervezetek pozíciója. Véleménye szerint a legnagyobb sikerük, hogy az ügyfelek elégedettek és újra igénybe veszik az ingyenes szolgáltatás.

 

 

 

 

Rettich Tamás, az Ipartestületek Országos Szövetségének nemzetközi főtanácsosa elmondta, hogy a vége felé közeledik a mostani JOGpontok projekt, hivatalosan június 30-án fejeződik be, ám apróbb módosításoknak köszönhetően szeptember végéig élni fog a szolgáltatás. "Már van egy aláírt támogatói szerződésünk, melynek köszönhetően október elsejével folytatódik a JOGpontok egészen 2021 decembe 31-ig" - hangsúlyozta. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elmúlt időszakban az észak-alföldi régióban 2016. július elseje óta több mint 32 ezer esetben tudtak segíteni a JOGpont ügyvédek. A projekt uniós és hazai forrás támogatásával valósul meg, elérhető a régió 29 településén 34 JOGpont irodában, Debrecenben 4 iroda is működik.

 

 

 

Hajdú-Bihar megyében munka-, cég-, gazdasági- és adójog területén érhető el a szolgáltatás - mondta el Dr. Dobrossy István ügyvéd. A munkavállalók és munkáltatók mellett leendő vállalkozások is felkeresik a JOGpontokat, ám munkanélküliek is kérnek tanácsot. A legnagyobb információigény a munkajog területén merül fel, de ingóságokkal kapcsolatban is adtak már tanácsot. Kiemelte, hogy JOGpontok nem jelentenek konkurenciát a hagyományos ügyvédi szolgáltatásokkal szemben, hiszen az ügyfeleknek nem céljuk a pereskedés.