A debreceni gyorskorcsolya vb-t az állam 29 millió forinttal támogatta

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke, Debrecen polgármestere az MTI-nek úgy nyilatkozott: a vb teljes költségvetése közel 200 millió forint.
Mint kiderült, ebből 29 millió forint támogatást kaptak a kormánytól a rendezvényre, amely a Főnix Csarnokban került megrendezésre. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormányzat minden támogatást igyekszik megadni a magyarországi nemzetközi versenyek megrendezéséhez.

gyorskorcsolya

A debreceni gyorskorcsolya vb-t az állam 29 millió forinttal támogatta

 

 


Kósa Lajos hangsúlyozta, azzal, hogy a korcsolyasport felkerült arra a 14 sportágat tartalmazó listára, amelyek támogatására a kormány 15 milliárd forintot különít el, az idén 530 millió forint jut a hazai korcsolyázás fejlesztésére.

A háromnapos versenyre 35 ország sportolói érkeztek, a kísérőkkel együtt összesen 300 vendége volt a hajdúsági városnak.


MTI/MCOnet