A legjelentősebb turisztikai kiállításon mutatkozhatott be a Cívisváros

A világ egyik legjelentősebb szakmai kiállításán, a londoni World Travel Marketen (WTM) mutatkozhatatott be idén novemberben Debrecen, valamint a Hortobágy.

Debrecen önkormányzata a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesülettel (Dete) közösen jelent meg a seregszemlén a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) mintegy 190 négyzetméteres nemzeti standján. Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere is jelen volt a rendezvényen, ahol  tárgyalt többek között Denéné Tóth Mariannával, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatójával és Horváth Gergely turisztikai vezérigazgató-helyettessel a marketing-együttműködési lehetőségekről, közös szakmai programokról.

turisztikai kiállítás

Debrecen önkormányzata a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesülettel (Dete) közösen jelent meg a kiállításon



Az eseménynek 2012. november 5. és 8. között, a londoni ExCeL stadion adott otthont. A szakmai vásáron közel 48 ezer szakember – döntéshozók, turisztikai szervezetek, szolgáltatók, a turisztikai média, valamint a szakoktatás képviselői – találkozhattak egymással a világ minden tájáról. A kiállításon nem mellékesen a magyar nemzeti stand nyerte el a „Best Stand Design”, azaz a legjobb arculatú stand díját a közönségszavazatok alapján.


Forrás: debrecen.hu
Képek: www.wtmlondon.com