Debrecenben is tesztelik a vakcinát

A madárinfluenza elleni oltóanyagot a BM Központi Kórházban, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetben és a debreceni Kenézy Gyula Kórházban tesztelik.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyezte, hogy gyereken is megkezdődjön a madárinfluenza elleni oltóanyag klinikai vizsgálata - közölte az oltóanyag klinikai tesztelését felügyelő intézet főigazgatója. A Híradó értesülése szerint rendvédelmi dolgozókat is beoltanak, és a tesztelés már a jövő héten elkezdődik három kórházban.

A Híradó úgy tudja, a gyermekek mellett határőrökön, rendőrökön és a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársain is kipróbálják a hatóanyagot. A BM Központi Kórházban, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetben és a debreceni Kenézy Gyula Kórházban tesztelik jövő héttől a vakcinát.

Szilvásy István, a BM Központi Kórház főigazgatója elmondta: azért vonják be a rendvédelmi dolgozókat is a tesztelésbe, mert ők első lépcsőben érintkezhetnek fertőzött állatokkal, és ezen szervek érdeke is, hogy kellő védelemmel rendelkezzenek.

A tesztelés célja, hogy kiderüljön, mekkora dózisra van szüksége a különböző korosztályoknak, és a teljes védettséghez egy, vagy két oltás van-e szükség. A három kórházban 500 önként jelentkező kapja meg a magyar fejlesztésű vakcinát. Ez a vizsgálat szükséges ahhoz, hogy az Európai Unió törzskönyvezze az oltóanyagot, és akkor az uniós országok is megvásárolhatják a terméket.

(Forrás:http://debreceninapilap.hu)


Mondja el véleményét a fórumba - Debrecenben is tesztelik a vakcinát!