Eltűnt a téli piszok

A végéhez közelít Debrecen tavaszi nagytakarítása, melynek során az AKSD és a Dehusz Kht. munkatársai megtisztították a várost a télen összegyűlt szennyeződésektől.

A munkálatokat márciusban kezdték, a téli zord időjárás miatt ugyanis csak ekkor láthattak hozzá az összegyűlt piszok eltüntetéséhez.


Kósa LajosA takarítást az önkormányzat az AKSD Kft.-vel és a Dehusz Kht-vel végeztette el. Az önkormányzattal kötött szerződésben rögzített feladatok alapján a két cég dolgozói eltakarították az utakon, valamint a nem fizetős parkolókban, az útszegélyek mellett felgyülemlett síktalanító szóróanyagot és az egyéb hulladékokat. Emellett munkagépek végezték el a szegélyek melletti sárréteg eltüntetését, ezzel készítve elő a terepet a seprőgépeknek. A munkafolyamattal március 9-től március 17-ig végeztek. Ezzel párhuzamosan március 16-tól három nagy seprőgép, 25-től pedig egy kis gép kezdhette meg a munkálatok következő fázisát. A gépi úttisztítást április 3-ától ütem szerinti gyakorisággal végzik, ezen kívül folyamatosan takarítják a belvárosban a díszburkolatot, a padokat, az ivókutakat, kandellábereket és a szobrok talpazatát is lemosták. Májusra teljesen végeznek a debrecen belterületét érintő takarítási munkákkal, így az utolsó tavaszi hónapra már csak a kisebb feladatok maradnak. Jelenleg a fizetős parkolóhelyeket takarítják, ezzel párhuzamosan megkezdődtek a zöldterületeken végzendő ápolási munkálatok, így a növénytelepítések és a metszések.


Kósa Lajos polgármester sajtótájékoztatón elmondta, összesen 335 millió forintot költöttek a téli szennyeződések eltüntetésére, a város teljes takarítására, ebből 122 milliót fordítottak a kézzel végzett munkákra.


A március elején indult munkavégzéstől számítva májusig összesen 206 kilométer utat és 141 négyzetméter járdát sikerült teljesen megtisztítania a két cégnek. A polgármester hozzátette: a jövőben csökkentenék azokat a terheket, amik a nagytakarítás során az AKSD-re és a Dehusz-ra nehezednek; a közelmúltban beindult úgynevezett segély helyett munkát elnevezésű program keretében ugyanis már 70-80 embernek tudott közterületen elvégzendő munkát adni az önkormányzat. A jövőben tovább bővítenék a foglalkoztatottak számát, így az év második felére az önkormányzat már 2000-2500 főt dolgoztatna. Kósa Lajos elmondta, ezzel gyorsabban és hatékonyabban tudnák felszámolni az ideiglenes hulladék lerakatokat is. Ezt a munkát most szintén az AKSD Kft. végzi, mintegy 20 millió forintért évente. 2009-ben eddig összesen 277 köbméternyi hulladékot szállítottak el a közterületekről.


(Forrás: debrecen.hu)

Debrecen Online - debon.hu

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum