Képzeletbeli Operett
A debreceni Csokonai Színház épülete
Valère Novarina 1947-ben született, gyermekkorát a francia Léman tó partján töltötte. Párizsi filozófiai és filológiai tanulmányai után Antonin Artaud-ról ír tanulmányt, egy éven keresztül az Isteni színjátékot olvassa, doktori dolgozat írását tervezi Adolphe Appiáról, majd Louis de Funès-ről. A P.O.L. Kiadó 1984-től kezdi kiadni ennek a beskatulyázhatatlan írónak a műveit. Mivel eleinte nem talál rendezőt darabjaihoz, a színészek nógatására végül megteszi a nagy lépést, és 1986 óta rendezi is műveit. Az Élet drámája (Le drame de la vie), 2587 szereplőjével, így kerül végül bemutatásra az Avignon-i Fesztiválon, amely azután előadásai többségét fogadja: Beszéd az állatokhoz (Discours aux animaux)1987-ben, Ti, akik az időben laktok (Vous qui habitez le temps) 1989-ben, Az ember teste (Le chair de l'homme) 1995-ben, A vörös kezdet (L'Origine Rouge) 2000-ben, a Színpad (La Scène) c. előadást 2003-ban. 2006-ban a Comédie Française repertoárjára kerül a Dühödt tér című darabja, szintén az ő rendezésében. Grafikusként és festőként a színházak színpadán egyesíti különböző tevékenységeit, hogy egy újító, eredeti, lényegében költői művet hozzon létre, amely megújítja a színházat, egy szinte fékezhetetlen nyelven, a folyamatos lázadás állapotában.
Szerte Európában fordítják és játsszák műveit, ahogy az Egyesült Államokban, Oroszországban, Latin-Amerikában is. Legutóbbi avignon-i rendezése, az Ismeretlen tett (L'Acte inconnu) című darabjából 2007-ben óriási visszhangot váltott ki a francia színházi életben.
Szereplők:
Ráckevei Anna
Szűcs Nelli
Újhelyi Kinga
Jámbor József
Kóti Árpád
Kristán Attila
Mészáros Tibor
Varga József
Vranyecz Artúr
Zenészek:
Pál Lajos(harmonika)
Tálas Anna(hegedű)
Csonka László(klarinét)
Zenei munkatárs: Sörös Cecília
Díszlettervező: Philippe Marioge
Jelmeztervező: Kiss Borbála
Fordító, művészeti munkatárs: Rideg Zsófia
Zeneszerző: Christian Paccoud
Asszisztens: Jóvér Csaba
Ügyelő: Karl József
Súgó: Pethő Zsuzsa
Rendezőasszisztens: Adélaide Pralon
Rendező: VALERE NOVARINA
(Forrás: debrecen.hu)
Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!