Kultúrházak éjjel-nappal Debrecenben is
Az úri társasági élet helyszíne volt az a gyönyörű épület, melyben ma a Debreceni Művelődési Központ működik. A ház, Debrecen első Takarékpénztára, 1911-12 között késő szecesszós stílusban épült a Piacz u. 22-24., illetve a Kossuth utca 1. szám alatt.
A művelődési központ mai tereiben kaszinót működtettek társalgóteremmel, biliárdszobával és impozáns díszteremmel. 2004-ben a belső tereket felújíttatta Debrecen Város Önkormányzata, rekonstruálták a közel 100 évvel ezelőtti állapotot.
Érdekesség, hogy az 1811-20-as években a kolozsvári és a debreceni színjátszó társaság téli előadásait annak az egyszerűbb sarokháznak a pincéjében tartották, amely e díszes épület előtt állt.
A „Kultúrházak éjjel-nappal” rendezvénysorozat programja a DMK Belvárosi Közösségi Házában:
Többsincs Királyfi és más mesék – családi délelőtt Benedek Elek születésének 150. évfordulójára emlékezve szeptember 19-én 10-től 12 óráig a Pódiumteremben:
- TOMPETI és barátai - zenés foglalkoztató műsor
- A becsületes tolvaj Marci c. magyar népmese (Illyés Gyula feldolgozása) az Alföld Gyermekszínpad interaktív előadásában
- A Kis Kroki – a Mézga család – Lek Vivien és Hargitai Melitta (a Lilla Téri Általános Iskola tanulói) előadásában
- Benedek Elek meséiből ad elő Farkas Ramóna és Rézműves Roland (az Alföld Gyermekszínpad tagjai)
- Daloló- hangadó- a Bányai Júlia Általános Iskola Szivárvány Gyermekkarának előadása
- A Debreceni Kötélugró Klub bemutatkozása
- Meseillusztrációk készítése, rajzverseny, arcfestés és egyéb vidámságok
Ugyanezen a napon 17 órától Fátyol Zoltán képzőművész „Újkőkor” című kiállításának megnyitójára kerül sor a Belvárosi Galériában.
-kt-

Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán