Összefogás a hazai iparért

A Debreceni Egyetem és az Észak-alföldi Régió vállalatai között jött létre együttműködési megállapodás, mely egy innovatív klaszterben összpontosítaná főként az élelmiszer- és nyersanyagipar fejlesztési folyamatait.

RendezvényA közös tevékenységről, illetve a klaszter megalapításáról szóló szerződést 2009. május 19-én írta alá az Agrár és Műszaki Tudományok Centruma, a Hajdú Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Hajdú-Bihar megyei Agrárkamara. A cégcsoport elsődleges célja lesz, hogy összehangolja az egyetemi kutatómunka és a vállalatok tevékenységét, ezáltal mind országos mind pedig regionális viszonylatban jelentősen növelheti a hazai élelmiszer- és nyersanyagipar fejlődését.


Az együttműködésben összesen 22 cég vállal szerepet, így ők alkotják majd a klaszter gerincét. A cégcsoport működése a tervek szerint maximálisan megfelel majd a kor igényeinek és eleget tesz a Európai Unió elvárásainak, így egy olyan közösséget keltenének életre, mely nagy mértékben hozzájárulhat a régió fejlődéséhez.


Szilvási ZoltánSzilvási Zoltán (képen), az egyetem stratégiai rektorhelyettese a cégcsoport alakuló ülésén kiemelte, a mai, sorsdöntő helyzetben a legnagyobb ereje az összefogásnak van, éppen ezért bír nagy jelentőséggel az, hogy az agrár és orvostudományi centrum együttműködése révén létrejövő magas hozzádatott értékű termékek a helyi vállalatok export-tevékenységére is jótékony hatással lehetnek. Hozzátette, a kezdeményezés arra is jó lehetőség, hogy elérje, újabb cégek települjenek a régióba. A klaszter jelenleg elsősorban a hús,-és tejiparhoz, valamint a gabona, a tojás, és a zöldség-gyümölcs ágazatokhoz kapcsolódó vállaltokkal kezdi meg a közös munkát. Ugyanakkor nagy az érdeklődés más területekről is, így a halgazdaságban, illetve a biotermelésben érdekelt vállalatok közül többen is érdeklődnek a belépési lehetőségek felöl. Dr. Jávor András, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese kiemelte, annak érdekében, hogy elkerüljék a források túlzott feldarabolását, harminchárom vállaltnál többet nem vennének be a klaszerben, de még így is van 11 kiadó hely. Az oktatási rektorhelyettes szerint ideális esetben éves szinten mintegy 1,5 milliárd forint összegű forrásra tehet szert pályázati úton a cégcsoport, ami komoly előrelépést jelenthet az ágazatok fejlesztésében.


Tóth Péter klasztermenedzser elmondta, az egyetem és az ipar közötti együttműködésben nagy szerep jut a kutatómunkának, ugyanis a szakemberekkel való közös tevékenység komoly fejlődési folyamatokat indíthat el a már említett iparágakban.


A cégcsoport alakuló ülésén megválasztották az igazgatóbizottság és az ellenőrzési bizottság tagjait, valamint lefektették a Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klaszter működésének az alapjait.

 

(Forrás: debrecen.hu)

 

Debrecen Online - debon.hu

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum