Rekonstrukció

Nyár elejére helyreáll a rend a Nagyerdei körúton. Most még ugyan a szennyvízelvezető csatornákat cserélik, az önkormányzat azt ígéri, június végére új útburkolaton közlekedhetnek az autósok - tájékoztatott a Debrecen Televízió.
A Simonyi út és az egyetem közötti részen félpályán, míg az Oláh Gábor utcáig tartó szakaszon teljes felületen aszfaltoznak majd.

Az új szennyvízelvezető csatornának készítik elő a helyet a Nagyerdei körúton. A munkához április végén kezdtek hozzá. Az eredeti tervek szerint a 2005-ben felújított útszakaszt nem bontották volna fel, a csatornahálózat állapota miatt azonban az úgynevezett béleléses technika kivitelezhetetlen volt.

Úgy terveztük, hogy kitakarás nélkül végezzük ezt a felújítást, viszont időközben annyira romlott a csatorna állapota, hogy a nagy terhelés, a dinamikus hatások miatt sajnos csak kitakarással lehet nagy részén ezt elvégezni - mondta el Varga László városfejlesztési főosztályvezető.

A munka elvégzése után a burkolat helyreállítása következik. A Simonyi út és az Oláh Gábor utca között teljes szélességben aszfaltoznak majd, a másik irányba csak a felbontott részt javítják.

A Simonyi utca és a Zeneművészeti Kar épülete közötti szakaszon pedig félpályás úthelyreállítás készül. Ez azt jelenti, hogy az út minőségben nem vesznek majd észre az erre közlekedők különösebb változást - nyilatkozta Kovács Zoltán önkormányzati képviselő.

A Nagyerdei körút Oláh Gábor utca felé eső részén 7 méter szélességben aszfaltoznak majd a munkálatok befejezését követően, míg az egyetem felőli útszakaszt három és fél méteren állítják helyre az eredeti állapotnak megfelelően. Várhatóan nyár elejére.

(Forrás: budapest.hu)

Debrecen Online - debon.hu

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum