Tiszta, élhető környezet

Ismét pályázhatnak a „Tiszta udvar, rendes ház" címre azok az ingatlantulajdonosok, akik minél élhetőbbé próbálják tenni környezetüket, s portájukat versenyhelyzetben is megmérettetnék. A versenyre az indulók június 12-ig jelentkezhetnek.
SzervezőkA program 2002-től kapott új erőre, azóta minden évben meghirdetik a pályázatot. A kiírásra mindenki jelentkezhet, aki úgy érzi, ápolt és esztétikus környezetet tart fenn maga körül. A mozgalomnak az ötvenes évektől kezdve nagy visszhangja volt és komoly népszerűségnek is örvendett a debreceniek körében. Ugyanez érvényes napjainkra is, hiszen évente szép számmal vesznek részt a kezdeményezésben. A szervezők a program civil oldalára fektetik egyre inkább a hangsúlyt. Porkoláb Göngyi a Kör Dáma Egyesület elnöke, a korábban a díjjal már ötszörösen kitüntetett Görgey utca 16 szám előtt tartott sajtótájékoztatón kiemelte, minél több intézményt és civil szervezetet szeretnének megnyerni a programnak, s ennek érdekében a későbbiek külön kategóriát is létrehoznának nekik. Hozzátette, a program lényege, hogy Debrecen minél tisztább és élhetőbb legyen, illetve minél többen érezzenek személyes felelősséget környezetük iránt.

Idén főként a társasházakban és a lépcsőházas bérházakban élőket motiválnák a leginkább arra, hogy minél szebb környeztet teremtsenek lakóhelyükön, s ezt szélesebb körben is mutassák meg. Ezeknél a házaknál a bírálók a vízelvezető árkok rendbetételére, a járdák tisztán tartására tesznek majd javaslatokat. A 2009-es kiírásban a közterület felügyelet munkatársai is részt vesznek, ők elsősorban az épített és parkosított környezet állapotát figyelik majd – tette hozzá Lelesz György a Debreceni Közterület-felügyelet vezetője.


TáblákA programban idén is aktívan részt vesz az AKSD Kft. A cég szolgáltatási igazgatója, Jurácsik Zoltán kiemelte, ők elsősorban arra koncentrálnak majd, hogy a pályázók miként tudják megoldani a hulladék kezelés-és tárolás okozta problémákat. A szolgáltatási igazgató szerint a tapasztalat az, hogy egyre ötletesebben és pénzhatékony megoldást választva a debreceniek odafigyelnek a szemét kezelésére. Hozzátette: a versenyen nem az fog nyerni, aki minél több pénzt költ a portájára, hanem az, aki esztétikus környezetet tudhat magáénak.


Ugyanezt vallja Pajna Zoltán, gazdasági ügyekért felelős alpolgármester is, aki a kiírásról tartott sajtótájékoztatón elmondta, a tisztaság nem pénz, hanem akarás kérdése. Hozzátette, a várost azzal, hogy a lakók odafigyelnek környezetük ápoltságára igazán élhető otthonná tudják alakítani, ezáltal ugyanis olyan közízlést képesek meghonosítani, ami egyrészt a saját környezetüket, másrészt pedig a város arculatát is jelentősen befolyásolhatja. Az alpolgármester szerint a mozgalom célja 2009-ben is az, hogy minél nagyobb területen szépüljön és fejlődjön Debrecen esztétikai képe.


"A Tiszta Udvar Rendes Ház, az élhető környezetért" 2009-es kiírásán a legszebb társasház, lépcsőház, családi ház és egyéb ház kategóriákban indulhatnak majd a pályázók. A nevezési lapokat a Közterület-felügyelet Bem tér 14. szám alatti irodájában, a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségében kérhetik és az AKSD illetve a Debrecen.hu honlapjáról is letölthetik az érdeklődők. A jelentkezések benyújtásának határideje június 12-e, a szemlézést pedig június 15-e és 30-a között végzik majd.

 

(Forrás: debrecen.hu)

 

Debrecen Online - debon.hu

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum