Veszélyes fák Debrecenben
Papp Csaba önkormányzati képviselő a munkálatok kapcsán 2009. szeptember 18-án tartott sajtótájékoztatón elmondta: a környéken élő lakók kérésére kezdték meg ezeknek a fáknak a kivágását.
Az ottani lakóépületeket még úgy építették fel, hogy a hozzájuk tartozó garázsok miatt a szervizutat a járda szintjéhez képest mélyebben alakították ki. Az út és a járda közötti támfalból nőttek ki az évtizedek alatt ezek a fák, amik annyira megdőltek, hogy kivágásukat nem lehetett tovább halogatni. A képviselő hozzátette: ezeknek a növényeknek a gyökere asszimetrikussá vált, így egy nagyobb vihar bármikor kidönthette volna őket, rá az autókra, vagy a közvetlen szomszédságukban található általános iskolára.
- Próbáltuk megmenteni a fákat, kétszer gallyaztattuk is őket, ám olyannyira balesetveszélyessé váltak, hogy nem maradt más választásunk. Meg kellett előznünk a további károkat. Ezen a területen új cserjéket nem ültetünk, ám a város több pontján a kivágott fák helyén újakat telepít az önkormányzat – tette hozzá Papp Csaba.
A lakók arra is panaszkodtak, hogy a nagyobb fák a lámpatestekbe is belenőttek, a takarás miatt pedig a közvilágítás is elégtelenné vált, a sötét parkolókban így rendszeressé váltak az autófeltörések, illetve a lopások.
A kivágásokat a Hajó utcán 150 méteres hosszon végezték, s a munkálatok során összesen 16 fát távolítottak el a környékről.
Debrecen éves szinten összesen közel 400 millió forintot költ parkfenntartásra, zöldfelület kezelésre, a mostani munkálatokat is e forrás felhasználásának keretében végezték el.
Gábor Zsombor, az önkormányzat városüzemeltetési osztályának vezetője elmondta: évente több száz lakossági bejelentés érkezik a városházáshoz gallyazást vagy fakivágást kérve. Ezeknek a fáknak a többsége elöregedett, és csakúgy, mint a Hajó utcában, balesetveszélyessé váltak, ellehetetlenítették a biztonságos közlekedést. A városban az önkormányzat folyamatosan végzi a fasor-rekonstrukciós munkákat. Legközelebb a Csillag utcában dolgoznak. Idén ősszel is több utcában gallyazzák a fákat. Így a Honvédtemető utcában már el is kezdték ezt a munkát, 2010 tavaszáig pedig további 10 utca 910 fájának gallyazását végzi majd a kivitelező.
A Hajó utca környékére tervezett parkrendezési programhoz kapcsolódik, hogy hamarosan új játszóteret építenek az ottani zöld területen. A tervek szerint a beruházás 28 millió forintba kerül, s ehhez 13 millió forint kormányzati támogatást kapott a város. Ezt a munkát várhatóan 2010 tavaszán kezdik meg.
(Forrás: debrecen.hu)
- zs -
Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán