Virágos Debrecen

Újra virágágyásokat ültet be az önkormányzat a város több pontján. A tavasz folyamán összesen mintegy 85 ezer egynyári virágot tesznek a földbe, és több ezer palántát ültetnek majd a virágládákba és a dézsákba.
Fontos, hogy Debrecen minél színesebb legyen s ezt az élményt elsősorban a sokszínű virágok adhatják meg. Ezért nagy hangsúlyt fektet az önkormányzat arra, hogy a lehető legtöbb helyen virágokkal tegye kellemesebbé a városrészek miliőjét – mondta Pajna Zoltán alpolgármester 2009. május 14-én tartott sajtótájékoztatóján. Az elmúlt néhány napban eddig az újkerti virágágyba, valamint a Kossuth szobor mögötti nagyágyásba, a Sas utca, Bem tér, Bocskai tér, Szabó Lőrinc utca körágyásaiba ültettek. Az említett utcák mellett még egynyári virágokat tesznek a Csónakázótó melletti, az Emlékkertben lévő és a Rózsa utcai virágágyakba, illetve a Piac utcai kisdézsákba is.

Czellér László és Pajna Zoltán

Czellér László és Pajna Zoltán



Az ültetés nem csak a városközpontot érinti, június elejére ugyanis betelepülnek a belvárostól távolabb eső virágágyások is, például az Acsádi úton, a Sámsoni úton és az István úton.

Még az ültetések előtt kicserélik, felfrissítik a talajt, komposzttal dúsítják azt, így a mintegy 30 fajta növény a legoptimálisabb feltételek között tud majd fejlődni.

Idén összesen 5 ezer négyzetméteren ültetnek virágokat a városban, s a munkálatokat az AKSD Kft. dolgozó végzik. Az egynyári virágok mellett összesen közel 200 ezer növényt ültetnek idén tavasszal, így elmondható: szinte minden debrecenire jut egy növény – tette hozzá az alpolgármester

Virágültetés

Betelepülnek a belvárostól távolabb eső virágágyások is



Mint mondta, az elültetett növényeknek mintegy tíz százalékát pótolni kell, mivel ezeket sok esetben eltulajdonítják. Pajna Zoltán felhívta a lakosság figyelmét, amennyiben észlelnek ilyen esetet, akkor azt haladéktalanul jelentsék a rendőrségnek.

A virágültetéssel párhuzamosan folytatódik a Tiszta, virágos Debrecenért mozgalom is, melyben önkormányzati képviselők térítésmentesen egynyári virágokat és balkonnövény-palántákat osztanak szét a lakosok között. Czellér László önkormányzati képviselő hozzátette: teszik ezt abból a célból, hogy a debreceniek a virágokat közterületekre, erkélyekre ültessék, így ők is színesebbé tehetik városukat.

Az önkormányzat 2009-ben 25 millió forintot költ a virágok ültetésére, ebből 9,5 millió forint értékben osztanak palántákat a képviselők.


(Forrás: debrecen.hu)

 

Debrecen Online - debon.hu

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum