Debrecen is jelentkezett a ''Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése'' című pályázatra
Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzatának soron következő ülésén többek között a 2-es villamos pályaépítésével kapcsolatos lakossági panasz orvoslásáról is szó esett.
A képviselő-testületi ülésen kiderült: Debrecen önkormányzata pályázatot nyújt be az Államreform Operatív Program keretében kiírt „Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése” tárgyú pályázati konstrukcióra két civil szervezettel együttműködve. A pályázat célja a közigazgatási szervek és a társadalmi szervezetek közötti partnerségi kapcsolati hálók kialakítása, fejlesztése, a közigazgatás és a civil szféra közötti együttműködések közvetlen támogatása. A pályázattal 20 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatás nyerhető el.
A debreceni 2-es villamos pályaépítésével kapcsolatos zajhatások és a por zavarja a Hortobágy utcának az építési területhez közel élő lakóit
Képviselői jelzés érkezett arról, hogy a 2-es villamos pályaépítésével kapcsolatos zajhatások és a por zavarja a Hortobágy utcának az építési területhez közel élő lakóit. Mint az a közgyűlésen elhangzott, a polgármesteri hivatal is kapott már hivatalos jelzést a lakóktól ebben az ügyben. A hivatal ennek nyomán felkérte a kivitelezőt, hogy ha a zajhatásokat nem is tudja csökkenteni, a porterhelést csökkentse a munkaterület rendszeres locsolásával.
Forrás: debrecen.hu
-kt.