Debrecen is képviseltette magát a kínai nemzetközi kiállításon

Debrecen mellett Pest megye képviselte Magyarországot a hétvégén megnyílt 8. Nemzetközi Kertművészeti Kiállításon a délnyugat-kínai Csungking városában.

Csungking


Az idén 32 külföldi város, illetve régió képviselteti magát 8. Nemzetközi Kertművészeti Kiállításon, köztük a franciaországi Toulouse és a német Düsseldorf. Az 220 hektáros expón mintegy 127, különböző területeket reprezentáló kertet építettek a szervezők és a résztvevők.

Hajba Tamás csungkingi magyar főkonzul az MTI-nek elmondta, a tartományi jogú nagyváros testvérvárosait, településeit hívta meg az expóra. Pest megye 2010-ben írt alá együttműködési megállapodást a 32 milliós Csungkinggal, a megyét Szabó István, a Pest megyei közgyűlés alelnöke képviselte.

Debrecen polgármestere, Kósa Lajos 2011 májusában járt Csungkingban, és a viszonzott látogatás után a 2011. október 27-i közgyűlésen fogadták el Csungking városával kötendő testvérvárosi megállapodást. A megnyitóra ellátogatott Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere és kísérete.

Csungking

Az idén 32 külföldi város, illetve régió képviselteti magát 8. Nemzetközi Kertművészeti Kiállításon


A látványos megnyitó után a látogatók birtokba vehették azt a parkot, amelyben a Pest megyeiek a magyar mondavilágból merített elemekkel, a debreceniek pedig egy hagyományos hortobágyi életkép „virágos” megjelenítésével mutatkoztak be.

MTI/MCOnet

-kt-