Ma kezdődik a 41. Debreceni Virágkarneváli hét Debrecenben
Az államalapítás ünnepére Debrecen minden évben a nagy hagyományokkal rendelkező
Virágkarnevállal emlékezik meg, s ez idén sem lesz másképp: 2010. augusztus 16. és 21. között egyfelől a növények teszik színessé a várost, másfelől a különböző programok is.
A karneváli hét 2010. augusztus 16-án, hétfőn veszi kezdetét. Ekkor nyílnak meg a Régi Városháza udvarán felállított Tündérkert kapui, ahol a virágokból kirakott Kárpát-

Medence térképét is meg lehet majd tekinteni. A tervek szerint aznap este mutatták volna be a Hajdú Táncegyüttes és a Debrecen Népi Együttes közös, közel 200 táncost megmozgató „tánckölteményét”
Egyet lép az ősi város címmel. Az előadás azonban elmarad, a vasárnapi vihar okozta károk miatt.
A többi napon is érdekes kiállítások, koncertek, versenyek és bemutatók várják az érdeklődőket a város több pontján, a Baltazár Dezső tér pedig Lurkó ligetté változik. A Kossuth téren fellép az R-GO (augusztus 18.), és az UB40 egykori frontembere, Ali Campbell (augusztus 19.) is, a Kölcsey Központba pedig az új

albumát bemutató Bobby McFerrin (augusztus 21.) érkezik majd.
Külön említést érdemel a Magyar Kerékpáros Klub debreceni szervezete és a Tourinform Debrecen által szervezett, hagyományosnak mondható Bringázz a Virágkarneválra! elnevezésű kezdeményezés, amely két részből áll: egyrészt a karnevál felvezetéseként augusztus 20-án reggel virággal feldíszített biciklis menet vonul végig a városon, majd a nap hátralévő részében a Békás-tónál gyűlhetnek össze a bringázás szerelmesei, ahol különböző versenyek, kiállítások, s egyéb programok is lesznek.
Forrás: debrecen.hu
-kt-
Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán