Májusi közgyűlési döntések Debrecenben

Májusban is összeült Debrecen Megyei Jogú Város közgyűlése, ahol többek között az Alföld Szakképző fejlesztése, valamint a homokkerti felüljáró felújítása is szóba került.
A közgyűlésnek egyetlen „igazi” napirendi pontja volt, mégpedig az Alföld Szakképző Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. fejlesztési terve. A

Új Magyarország Fejlesztési Terv

megvalósításához szükséges pénzt a társaság teremtette elő, ugyanis sikeresen szerepelt az Új Magyarország Fejlesztési Terv infrastrukturális fejlesztések–pályázatán. A fejlesztésre 899,84 millió forint támogatást nyert, melyet 100 milliós

Debrecen Megyei Jogú Város

önrésszel kell kiegészítenie.

A képviselő-testületi ülésen Szabó Gyula (Fidesz), az oktatási bizottság elnöke közölte: a pályázati futamidő lejárta után célszerű visszaállítani az eredeti tulajdonviszonyok rendjét, ugyanakkor az átszervezésekre is komoly figyelmet kell fordítani, hogy ne okozzanak feszültséget. A közgyűlést vezető Pajna Zoltán alpolgármester ennek kapcsán emlékeztetett arra is, hogy az EU-s pályázatokban feltétel, hogy öt évig tartsák fenn a tulajdonviszonyokat.

Forrás: debrecen.hu

-kt-

Debrecen Online - debon.hu

Szólj hozzá Debrecen fórumán