Szankciók a szabálytalankodók ellen

Új szabályozást vezetne be a debreceni önkormányzat arra, hogy a tiltott helyen parkoló autókat kerékbilinccsel szereljék fel a helyszínen, illetve bizonyos idő után akár el is szállítsák a szabálytalankodó járművét.

Az elmúlt tíz évben folyamatosan gondot okoznak a közlekedésben azok az autósok, akik járműveiket olyan helyen hagyják, ahol eredetik a szabályok tiltják a parkolást. Ilyenek például a zöld övezetek, a kapubejárók és azok a területek, ahol tábla is tiltja nemcsak a parkolást, de a várakozást és a megállást is.

 

Papp László Önkormányzati képviselő és Pajna Zoltán alpolgármester

Papp László Önkormányzati képviselő és Pajna Zoltán alpolgármester

 

A tervek szerint a szabálytalan helyen hagyott autóra a közterület felügyelet munkatársai helyeztetik majd a fel a kerékbilincset, ám még közbeszerzési eljárást kell elindítania a felügyeletnek arra vonatkozóan, hogy mely vállalkozó végzi majd a kerékbilincsek felszerelését, illetve az autók elszállítását.

 

Az önkormányzat a leginkább érintett terültekre táblákat helyezne majd ki, amiken felhívják az autósok figyelmét, hogy milyen szankciókra számíthatnak szabálysértés esetén.

 

[Forrás: debrecen.hu]

 

MCOnet - Debrecen Online

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum