Az Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével a debreceni önkormányzat 2004 és 2009 között mintegy 3,5 milliárd forint összértékű beruházáshoz nyert támogatást uniós pályázatokon. Ezt az együttműködést a jövőben is szorgalmazza a város.
A helyi önkormányzat többségi tulajdonában lévő kft. már tíz éve működik
Debrecenben, s a
Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Debreceni Egyetem, valamint a Cívis Ház Zrt.

szerepvállalásával területfejlesztési, gazdaságszervezési és kommunikációs munkát végez. Az elmúlt egy évtizedben számos európai uniós pályázaton szerepelt sikeresen a cég, s több fejlesztési projekt is megvalósult már segítségükkel a városban. Ilyen például többek között Debrecen iparterületi útjainak építése és közműfejlesztése, de emellett ők írták azokat a pályázatokat, melyek elősegítették a Bartók Béla út rehabilitációját, a buszmegálló-fejlesztéseket, és ők készítették az ESS-pályázatot is.
Az Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft.-ről:

Az Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. egy helyi kezdeményezésen alapuló, több mint 10 éve működő közhasznú szervezet, mely 1999. márciusában jött létre Debrecenben.
Célkitűzésünk, hogy szakértői tevékenységünkkel megbízóink, tulajdonosaink számára értékes, a gyakorlatban is jól hasznosítható megoldásokat biztosítsunk az európai uniós forrásokból rendelkezésre álló támogatások hatékony felhasználása érdekében.Célkitűzésünk elérése érdekében, a különböző fejlesztési területekre (turizmus, vállalkozásfejlesztés, határon átnyúló együttműködés, közlekedés, foglalkoztatás, szociális területek, kommunikáció, képzés) szakosodott munkatársaink mindegyike több éves szakmai tapasztalattal és idegen nyelvtudással rendelkezik.
Forrás: debrecen.hu, www.euroregiohaz.hu
-kt-
Debrecen Online - debon.hu