Kölcsön árfolyamkockázat nélkül?

Ma már lehetséges
Személyi kölcsön fix törlesztőrészlettel a kiszámítható jövőért

Habár a 2008 körül kialakuló hitelezési válság főleg a deviza alapú lakáshitelt törlesztőkre hozott nehéz időket, cserébe a teljes hitelezési szektorra rossz fényt vet azóta is. Egyébként épp az elterjedőben lévő óvatosabb, felelősebb hitelfelvétel jelenti az előző korszak egyetlen pozitív hozományát - úgy tűnik, a tartalékot nélkülöző, jövedelemmel aránytalan pénzügyi elköteleződés egyre kevésbé divat. Szerencsére stabilizálódni látszik a hitelezés megítélése is, köszönhető ez valószínűleg annak, hogy a piacot megbízhatóbb, forint alapú kölcsönök uralják.

 

Cikkünkben a “hitel ördögtől való” felütésű közvélekedést cáfoljuk meg. A végig fix törlesztőrészletet biztosító, forint alapú személyi kölcsönök kockázata ugyanis jóval alacsonyabb, mint az egy évtizeddel ezelőtti, deviza alapú társaiké.

 

Árfolyamingadozás: az érem két oldala
A deviza alapú hitel kockázataiért ugyanis az felel, hogy habár folyósítása és törlesztése forintban zajlik, a felvett kölcsönösszeg, valamint a törlesztőrészlet devizában van nyilvántartva. Az árfolyamingadozás egyes esetekben a hitelfelvevőknek éppenséggel kedvezhet, ám összességében kockázatossá teszi az ügyletet. Így történhetett meg, hogy a világgazdasági válság hatására a svájci frank alapú hitelek törlesztőrészletei 2008-ban drámai módon elszabadultak, hatalmas súlyokat aggatva magyar háztartások ezreire.

 

A fix törlesztőrészlettel rendelkező, forint alapú kölcsönök előnye, hogy nem reagálnak a

jegybanki alapkamat, valamint az arra épülő BUBOR (referenciakamat) változására. A svájci frank vagy euró árfolyamától pedig végképp függetlenek.

 

Egy dologról essen még szó: ez a - gyakran apróbetűs részbe szoruló - kamatperiódus. Számos pénzintézet ugyanis a fix törlesztőrészletet csak 3,4,5 éves ciklusokra vállalja. Válasszon olyan személyi kölcsönt, melynek esetében az említett kamatperiódustól, és az azzal járó kamatfelülbírálattól is eltekinthet.

 

Aranyszabály, hogy mindig részletesen olvassa el a pénzintézetek tájékoztatóit, valamint ne restelljen az ügyintézőtől online vagy telefonos segítséget kérni.

 

Ragaszkodjunk a tervezhető kiadásokhoz


Szemlézve a magyar kölcsönpiacot és a bankszektor klasszikus szereplőit félretéve, nem mehetünk el szó nélkül az Auchan magyar leányvállalata, az Oney mellett. Az oney.hu-n kiderül: szabadon felhasználható személyi kölcsönük árszabása igencsak versenyképes, és az említett, futamidő végéig fix törlesztőrészletet biztosító ajánlatok köréhez tartozik.

 

Mivel minimális feltételeknek kell csak megfelelni, az igénylés kevés papírmunkával jár. Stabil anyagi helyzetről tanúskodó dokumentumokat, mint például folyószámlakivonatot és egy kettő hónapnál nem régebbi közüzemi számlát ugyan bekérnek, számlanyitásra vagy jövedelemátutalásra viszont nincs szükség, ahogy kezesre vagy ingatlanfedezetre sem.

 

Kalkuláljunk, mérlegeljünk, és ítéljük meg reálisan a jövő lehetőségeit. Láthatjuk, hogy van élet a deviza alapú hitelezésen kívül is. Egy felelősen felvett, anyagi helyzetünkkel arányos, forint alapú hitel nem biztos, hogy megnehezíti életünket - és habár az elmúlt évek történései óvatosságra intenek, az bizony az élet egyik területén sem árt...