Alapvetően megváltozik a kelet régiói élet
Alapvetően változtatja meg a keleti régióban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program, amelynek célja, hogy a hajdú-bihari megyeszékhelyet 12 éven belül az országhatárokon átnyúló hatású üzleti, innovációs, közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi központtá tegye.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Debrecen északnyugati gazdasági övezete ipari és infrastrukturális beruházásainak előkészítése, megvalósítása érdekében együttműködési, támogatási megállapodást írt alá Papp Lászlóval, Debrecen polgármesterével. A megállapodás alapján a kormány 130 milliárd forinttal támogatja a közúti és vasúti fejlesztéseket, valamint a közműberuházásokat. Papp László kiemelte, Debrecen történetének legnagyobb összegű támogatását írták alá, és hozzátette, a város növekedésének alapja a gazdaság, az elmúlt három évben 500 milliárd forint működőtőke érkezett a városba, és 6000 új munkahelyet hoztak létre.
Támogatási szerződést írt alá Palkovics László és Papp László
Debrecenben az elmúlt időszakban stratégiailag kiemelt iparágakban, a járműipar, a gyógyszeripar, a biotechnológia, az infokommunikáció területén valósultak meg jelentős beruházások, és a városban lesz a tervezett hat Science Park egyike - mondta a miniszter. Papp László polgármester rámutatott arra, hogy Debrecen fejlődése az egész régió versenyképességét javítja. Kitért arra, hogy célul tűzték ki a lakosság számának növekedését, szeretnék, ha elérné a 300 ezret. Hozzátette: a városban jelenleg 70 ezer diák tanul, a munkaerőt az oktatási intézményeikre építve kívánják biztosítani, 2030-ra a városban tanulók száma elérheti a 100 ezret.