Kerékpáros pálya épül Debrecenben

Az országban három velodrom épül, az egyik Debrecenben lesz - jelentette be Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a debreceni Nagyerdei Stadionban. A helyszínekről a Magyar Kerékpáros Szövetség véleményét figyelembe véve hozták meg a végső döntést.

 

A Budapestre tervezett pályakerékpáros létesítmény világbajnokság, sőt olimpia megrendezésére is alkalmas lesz, míg a másik kettő elsősorban edzőcsarnokként működik majd, illetve junior, ifjúsági és masters versenyeket azokban is rendezhetnek. A debreceni beruházásról a kormánybiztos elmondta: idén és a következő év első felében el kell készülniük azoknak a hatástanulmányoknak, amelyek alapján kiválasztják majd a végleges helyszínt, és optimális esetben a kivitelezés 2020-ban elkezdődhet, 2021-ben pedig be is fejeződhet. A debreceni velodromban szabvány méretű, kétszáz méter hosszúságú körpályát alakítanak ki, és a tervek szerint egy kisebb lelátó is helyet kap majd a létesítményben, mindez a kormánybiztos szerint óriási lökést adhat a sportág fejlődésének.

 

Velodrom épül Debrecenben

A debreceni velodrom edzőcsarnokként működik majd, illetve junior, ifjúsági és masters versenyeknek adhat otthont

 

Révész Máriusz hangsúlyozta: a téli időszakban az országúti versenyzőknek is fontos felkészülési helyszínei lesznek az edzőcsarnokok, amelyeket cégek, magánszemélyek is kibérelhetnek majd. Papp László, Debrecen polgármestere szerint a kormánydöntés egy újabb területen segíti hozzá Debrecent ahhoz, hogy regionális szerepet, kiemelt pozíciót töltsön be. Hozzátette: egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan hol épül fel a debreceni csarnok, a velodrom otthonául több lehetséges helyszínt nevezett meg, így az egyetemi campust, az Oláh Gábor utcai sportközponthoz tartozó salakos pályát és a pallagi labdarúgó-akadémia közelében lévő területet.

MTI/T.D.