Újítások a debreceni virágkarneválon

Az idei debreceni virágkarnevált a hagyományos programok mellett újítások sora jellemzi.

Széles Diána, a város turisztikáért is felelős alpolgármestere elmondta: a virágkarnevál 1900-as évek elejére visszanyúló kezdeteit megidéző kerékpáros felvonulás augusztus 17-én új programmal, az I. Light Ride elnevezésű, esti kivilágított kerékpáros felvonulással gazdagodik. A Fények éjszakája keretében fényfestéssel "mozdítják meg" a Nagytemplomot, a régi városházát és a Déri Múzeum épületét. Megemlékeznek a virágkarnevál ötletgazdájáról, a 90 éve született és 25 éve elhunyt Béres Andrásról, aki 1950-es gyűjtése alapján készítette el a Mikepércsi csárdás koreográfiáját. 

 

Hagyományok és újítások a debreceni virágkarneválon

Már készülnek a virágkocsik a debreceni virágkarneválra

 

Kürtőskalács-rekordkísérletre is sor kerül a karneválon - közölte Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője. Újdonság lesz az idén a Street Art Show is augusztus 19-én és 20-án, amelynek keretében utcaművészek - akrobaták, zsonglőrök, bohócok, élő szobrok, táncosok - mutatkoznak be a Nagytemplom előtti Kossuth téren. A nemzetközi virágkarneválra több helyi kézműves cukrász, egy mézeskalácsos népi iparművész és egy séf közösen megalkotta Debrecen város tortáját: a Debreczeni mézes-mázas, már kapható hat debreceni cukrászdában és egy belvárosi étteremben.

 

MTI/T.D.