5,7 milliárd forintból újult meg a Készenléti Rendőrség debreceni központja

A rendőrfőkapitány elmondása szerint a debreceni határvadászok létszáma most 309 főből áll, akik a határ védelme mellett készenléti jellegű szolgálatot is ellátnak.

A debreceni központot 5,7 milliárd forintos beruházásból az egykori menekülttábor helyén alakították ki, ami csaknem 9 ezer négyzetméternyi területet foglal magába.A meglévő épületeket felújították és még hozzá is építettek. Az épületekben irodák, közösségi terek, raktárak, fegyverszoba, kondicionáló terem és mosókonyhák kaptak helyet. A rendőröknek külön szállót alakítottak ki, kétágyas szobákkal.

 

Kósa Lajos az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke hangsúlyozta: Magyarország megvédi a határait és az európai uniós határokat.

Magyarország megvédi a határait és az európai uniós határokat.

 

 A kormány a határőrizet megerősítésére 2016 óta háromezerrel növelte a készenléti rendőrség létszámát. A rendőrök fizetését szándékában áll a kormánynak tovább emelni a közeljövőben.

 

2017-2018-ban csaknem 97 milliárd forintot fordítottak a készenléti rendőrök létszám bővítésére, a szükséges eszközök beszerzésére és az infrastruktúrára modernizálásra.

 

Ennek az lett az eredménye, hogy Debrecen mellett több városban is (Győr, Szombathely, Pécs, Nagykanizsa, Szeged, Kiskunhalas) új épületekben, jobb körülmények között dolgozhatnak a készenléti rendőrök.