Vasútvonal fejlesztés kezdődött Debrecenben

Megkezdődött a Budapest-Záhony közötti 100-as vasúti fővonal Debrecen-Ebes közötti szakaszának felújítása, a 2019 őszére befejeződő beruházás 13,8 milliárd forintba kerül.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a beruházás várható eredményeként a vasúti és a közúti közlekedés biztonságának növelését emelte ki. Emlékeztetett arra, hogy a Hajdú-Bihart érintő munkálatok során már megújult a püspökladányi vasútállomás, és új közúti aluljáróval kötötték össze a vasúti pálya két oldalán lévő városrészeket. Kósa Lajos, a térség országgyűlési képviselője Debrecen elérhetőségének javulását emelte ki, és elmondta: hazánkban egyre telítettebbek az autópályák, a közutak, ezért nagyon fontos a vasútfejlesztés mind a személyszállítás, mind a teherfuvarozás szempontjából.

 

Megkezdődött a 100-as vasútvonal Debrecen-Ebes közötti szakaszának felújítása

A beruházás eredményeképp 2019 őszétől csökken a vasúti utazási idő Ebes és Debrecen között

 

Debrecen-Budapest közötti vasúti összeköttetés Kósa Lajos szerint ma még nem versenyképes, de a fejlesztésekkel azzá kell tenni. Mayer András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese hozzátette: a hazai központi költségvetési forrásból, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló beruházás 13,8 milliárdos összegének kétharmadát vasútfejlesztésre, egyharmadát ehhez kapcsolódó közútfejlesztésre fordítják. A beruházás eredményeképp 2019 őszétől csökken a vasúti utazási idő Ebes és Debrecen között, az új felüljárónak és a körforgalomnak köszönhetően gördülékenyebb lesz a közúti közlekedés a 4-es számú főúton, nő a közlekedés színvonala, javul az utasbiztonság, valamint csökken a környezetszennyezés és a közlekedési zaj. 

 

MTI/T.D.