Gazdaságfejlesztési együttműködési megállapodás a Hajdúságban

Két iparterület fejlesztésében és a jövőbeni befektetőkkel folytatott tárgyalásokban segítséget nyújt Hajdúnánásnak az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ, erről kötöttek megállapodást.

hajdúnánási városházán megkötött megállapodás előtt Szólláth Tibor polgármester elmondta, lehetőség, egyúttal nagy felelősség az, hogyan tud együttműködni Debrecen a régió településeivel. Meggyőződése szerint a fejlődés záloga az együttműködés. Az egyik dokumentum arra vonatkozik, hogy a város két iparterületet hoz létre a befektetők fogadására. Az egyik egy 10 hektáros terület, ahová kis- és közepes vállalkozásokat várnak, míg a másik egy közel 100 hektáros terület a balmazújvárosi út mellett nagyobb ipari fejlesztések fogadására lesz alkalmas. Ezzel azt az elhatározást szeretnék megalapozni, hogy a hajdúnánási fiatalok helyben maradjanak, itthon boldoguljanak - jelezte Szólláth Tibor.

 

Gazdaságfejlesztési együttműködési megállapodás a Hajdúságban

A város két iparterületet hoz létre a befektetők fogadására

 

A másik dokumentumot Debrecen Város Önkormányzatával kötötték. Szólláth Tibor tájékoztatása szerint ez a megállapodás kiterjed a gazdaságfejlesztési, kulturális, oktatási és idegenforgalmi programjaik összehangolására. Papp László, Debrecen polgármestere beszédében hangsúlyozta: a legfontosabb cél, hogy a város polgárai munkalehetőséghez, jól fizető álláshelyekhez jussanak helyben. Az elmúlt öt évben 6200 új munkahely jött létre, és 600 milliárd forint értékben érkezett tőke a városba. Hozzátette: a megye településeit is helyzetbe kívánják hozni. Póser Zoltán, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztő Központ ügyvezetője arról beszélt, hogy a cég felkínálja tudását, tapasztalatait annak érdekében, hogy a fiatalok itt képzeljék el jövőjüket, itt érezzék jól magukat. Tiba István, a térség országgyűlési képviselője örömét fejezte ki amiatt, hogy Hajdúböszörmény után Hajdúnánás is az együttműködést választotta, hiszen nem szégyen elfogadni a segítséget, ami által felsejlik a munkahelyek, tanulás, a helyben maradás lehetősége.