Gazdasági együttműködésben északkelet-magyarországi megyék

Erősíti gazdasági együttműködését négy megye, erről írtak alá megállapodást a megyeszékhelyek, Debrecen, Szolnok, Miskolc és Nyíregyháza polgármesterei.

Nagy Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta: az együttműködés célja, hogy Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is részesüljön azokból a sikerekből, illetve a közelmúltban történt befektetésekből, amelyek elsősorban Debrecent és közvetlen régióját érintették.

 

Gazdasági együttműködésben északkelet-magyarországi megyék

 

Fontosnak nevezte azt is, hogy a szomszédos, magyarlakta határ menti területekkel együttműködve érjenek el olyan sikereket, amelyek az ország ezen részét fejődési pályára állítják. A cél az, hogy a munkaképes korúak helyben dolgozzanak, ez különösen igaz a határon túli településekre - fűzte hozzá. Nagy Balázs jelezte, 2020 második felére várható egy lista az együttműködésben megvalósuló konkrét projektekről.