Megújult a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal felújított épületének átadásán Tuzson Bence hangsúlyozta: a kormány célja, hogy tovább egyszerűsödjön a közigazgatási ügyek intézése.

A Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára emlékeztetett: az elmúlt években a magyar közigazgatás történetének egyik legnagyobb reformját hajtották végre; átalakult a szervezeti rendszer, létrejöttek, megerősödtek a kormányhivatalok és kiépült a kormányablakok hálózata is. Az államtitkár fontos célnak nevezte, hogy a közigazgatással kapcsolatba kerülő emberek a jövőben még egyszerűbben, könnyebben intézhessék ügyeiket. A kormány előtt van az a jogszabálycsomag, amely a többi között a felesleges bejelentési kötelezettségek elkerüléséről, az egyes eljárások további egyszerűsítéséről szól - mondta, hozzátéve, hogy a változtatásoknak köszönhetően a közigazgatás még inkább a magyar emberek érdekében végezheti majd a munkáját. 

 

Megújult a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

 

Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott elmondta: az ország egyik legszebb szecessziós épülete a rendszerváltás óta a megyei önkormányzat otthona, 2011-től pedig a kormányhivatal székhelye is. Az ingatlanban kapott helyet a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság és a megyei önkormányzat területfejlesztési munkaszervezete is. Az épületben csaknem 250-en dolgoznak. A felújításról szólva közölte: a rekonstrukció első ütemében 70 millió forint európai uniós forrásból energetikai korszerűsítést valósítottak meg. A mostani, második ütemben 400 millió forint kormányzati támogatásból felújították a külső homlokzatot, az eredeti fa ablakkeretek hőszigetelő üveget kaptak, több mint 140 irodában modernizálták az elektromos hálózatot, felújítottak 12 vizesblokkot és új lifttel szerelték fel az épületet. A rekonstrukció harmadik ütemében szeretnék felújítani az épület Piac utcai homlokzatát, az Árpád-termet és az udvar díszburkolatát is - közölte Rácz Róbert.