Több mint két millióan látták a Debrecen EKF-pályázatát népszerűsítő flashmob videója

Három hét alatt több mint kétmillió embert ért el a Debrecen Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatot népszerűsítő flashmobról készült videó.

Porkoláb Gyöngyi, az EKF Debrecen2023 Programiroda operatív igazgatója emlékeztetett rá: a D2023 projekt célja, hogy kilépjenek a megszokott térből, új dimenziókat nyissanak, egyre több embert szólítsanak meg és tegyenek kultúrafogyasztóvá. Debrecennek európai viszonylatban is olyan értékei vannak, amelyekre büszke lehet a város. A közösségi médiában rövid idő alatt rendkívül népszerűvé vált a villámcsődületről készült felvétel. A flashmobon a Debreceni HajdúTáncegyüttes és a Pendely Énekegyüttes csaknem 40 fiatal művésze vett részt, a táncosok és az énekesek a debreceni vásárcsarnok árusait, vevőit lepték meg színes, látványos produkciójukkal. 

 

 

Az október végén debütált videót februárban a Médiacentrum Debrecen tíz kamerával, 8 operatőrrel rögzítette, majd ezt követően még hónapokig tartottak a kisfilm utómunkálatai. A produkció híre nemcsak a környező országokba, hanem más kontinensekre, többek között az Egyesült Államokba is eljutott. Debrecen pályázatát november 8-án egyhangúlag fogadta el a város képviselő-testülete. A három magyar város - Debrecen mellett Győr és Veszprém - pályázatáról 12 tagú nemzetközi szakmai zsűri dönt majd azt követően, hogy előbb a helyszínen tájékozódnak a pályázati elemekről, december 13-án pedig Budapesten mutatják be a pályázók dokumentációjukat.