300 kiállító lesz az idei debreceni Farmer Expón

Háromszáz kiállítót várnak Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági szakkiállítására és vásárára, a Farmer Expóra, amelyet az idén 28. alkalommal rendeznek meg augusztus 15-18. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti agrárcampusán.

A tavalyi expóhoz hasonlóan az idén is kiemelt téma lesz a klímaváltozás és a vízgazdálkodás - mondta Vaszkó László vásárigazgató. Hozzátette, hogy a rendezvény  nyitóelőadását ezúttal is Nagy István agrárminiszter tartja az ökológiai fenntarthatóság, a vízgazdálkodás és az ehhez kapcsolódó tudástranszfer témakörében. A vásárigazgató kiemelte, ez az egyetlen olyan mezőgazdasági kiállítás, ahol az üzleti találkozók, a termékbemutatók mellett különös hangsúlyt helyeznek a szakmai és tudományos információk továbbadására, ami a modern agrárium fejlesztéséhez elengedhetetlen. Béri Béla, az expó állattenyésztési bemutatóinak főszervezője elmondta, idén is rendeznek állattenyésztési bemutatókat (ló, szarvasmarha, juh) és tenyészállat bírálatokat, de állategészségügyi biztonsági okokból most első alkalommal nem lesznek élő sertések a debreceni Farmer Expón.

 

300 kiállító lesz az idei debreceni Farmer Expón

Idén is rendeznek állattenyésztési bemutatókat (ló, szarvasmarha, juh) és tenyészállat bírálatokat

 

Szólláth Tibor, a Magyar Agrárgazdasági Kamara hajdú-bihari elnöke annak kapcsán, hogy a rendezvény kiemelt témája lesz a víz és az öntözés, jelezte: az idén és jövőre az országban megvalósuló vízügyi beruházások kétharmada Hajdú-Bihar megye területén valósul meg. Az MTI érdeklődésére ezek közül a Keleti főcsatorna mederkotrását emelte ki a szakember. Beszámolt arról is, hogy a Farmer Expón találkoznak először az erdélyi és a partiumi falugazdászokkal, ami az első gyakorlati megnyilvánulása annak a folyamatnak, amely során az erdélyi és a partiumi magyar gazdák az agrárkamara hajdú-bihari szervezetéhez fognak csatlakozni. A kamarai vezető hozzátette: a hagyományoknak megfelelően a Farmer Expón szegik meg az új kenyeret is. Tavaly 66 tonna búzával 200 adományozó járult hozzá a magyarok kenyeréhez Hajdú-Biharban, amivel a második legnagyobb adományozók voltak, az idén is hasonló felajánlásra számítanak.