Átadták a Debreceni Terápiás Ház felújított részlegeit

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) saját forrásából valósította meg a 126 millió forintos korszerűsítést.

Magyarországon 35 ezer szociális otthoni férőhely van az állami ellátórendszerben, amelyben mintegy 25 ezren dolgoznak. Bátori Zsolt, az SZGYF főigazgatója elmondta, hogy a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretén belüll elnyertek tízmilliárd forint európai forrást, ebből 130-135 szociális intézmény energetikai korszerűsítését valósítják meg. Ugyanebből a pénzből 150 millió forintot biztosítanak a Debreceni Terápiás Ház épületeinek külső felújítására.

 

Debreceni Terápiás Ház

A Debreceni Terápiás Ház két korszerűsítésével immár valamennyi gondozott megfelelő elhelyezést kapott

 

Verdó György, az SZGYF hajdú-bihari kirendeltségének igazgatója elmondta, hogy a debreceni intézmény mellett további két megyei intézményük energetikai megújítására nyújtanak be pályázatot a KEOP-forrásra. A terápiás ház vezetője, Csaholczi Rácz Éva ismertette, hogy az intézményükben 240 pszichiátriai és értelmi fogyatékos ellátottat gondoznak. A mostani felújítással 80 ellátott elhelyezését biztosító két részlegük újult meg teljesen, míg 2014-ben 40 férőhelyet újítottak meg.



/T.D.