Borral, borturizmussal kapcsolatos rendezvények a Hajdúságban
A Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete egy nyerte pályázatnak köszönhetően a közelmúltban három borestet és egy gasztronómiai bemutatót szervezett.
A „Villányi borok a Hajdúságban – Hajdúk Dél-Baranyában” elnevezésű projektben három borest került megrendezésre a Hajdúságban, egy gasztronómiai est pedig Siklóson, melynek célja a két térség közötti turisztikai kapcsolat erősítése.
Hajdúböszörményben szeptemberben, Hajdúnánáson novemberben került megrendezésre egy-egy borest, ahol a dél-baranyai terület gasztronómiai különlegességeinek, kulturális és turisztikai lehetőségeinek, valamint a terület legjelentősebb termékének, a villányi bornak a bemutatására nyílt lehetőség a hajdúsági szakemberek és érdeklődők számára.
A siklósi rendezvényen lehetőség nyílt a hagyományos hajdú pásztorételek kóstolására a szürkemarha és mangalica termékek, sonka kolbász ízvilágának megismerésére. Továbbá népi kézműves alkotásokon keresztül ismerhették meg jobban a Hajdúságban élők hagyományait.
-kt-