Hajdú-bihari fiataloknak segítettek megnézni élőben Schwarzeneggert

A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete szervezésében több mint félszáz hajdú-bihari nehéz sorsú fiatal látigathatott el Budapeste az  MVM Siker-Napra.

\"
AZ MVM SIKER-NAP színpadán állók az élet különböző területéről érkeztek, hogy kimagasló sport és üzleti sikereik titkát megosszák velünk. Köztük volt a talán leginkább várt világsztár Arnold Schwarzenegger is. Az egész napos rendezvényen a Papp László Aréna színpadán sikeres üzletemberek mellet neves sportolók is tartottak előadást, mint Kemény Dénes, Növényi Norbert, Borkai Zsolt, Talmácsi Gábor és Szalay Balázs.


A nap folyamán a fiatalok több ismert emberrel is találkozhattak személyesen is, akik szívesen álltak össze velük egy-egy közös fotó erejéig. Mint azt Buzás Lajos, a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének elnöke elmondta, hogy a fiatalok egy nem mindennapi élményben részesülhettek!


-csa-