Hajú-Bihar megye a felzárkóztatásért
Konferenciát tartottak Püspökladányban "A magyar nemzeti Roma Platform" program keretében. Az előadásokban kiemelt téma volt a felzárkóztatás-politika a szakképzésben és a felsőoktatásban.
Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az országos felzárkóztatás szempontjából fontosak a megyei törekvések. Fazekas Csaba, a megye felzárkóztatási munkatársa előadásában az EFOP projektjeiről, az együttműködések fontosságáról beszélt, valamint a Kormány Partnerségi Megállapodásról, melynek keretében az állami partnerek mellett a civil, az önkormányzati , illetve az egyházi partnerek szerepe is jelentős.

Az országos felzárkóztatás szempontjából fontosak a megyei törekvések
A megyei önkormányzatok együttműködésének köszönhetően csökkenhet a szegénység újratermelődése és a társadalmi-gazdasági javak egyenlőtlen elosztása. Fazekas Csaba ennek megyei megvalósítási lehetőségeiről is beszélt, amelyek a következő három évben valósulhatnak meg. A megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések kialakítására 57 millió forint áll rendelkezésre. A március 12-i projektnyitó rendezvény mutatják majd be a helyi és járási szintű esélyegyenlőségi programokat.
/T.D.