Ismét megrendezik a Hajdúsági Expot Hajdú-Bihar megyében

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépkiállítás és Traktorhúzó Európa Kupát 2014. augusztus 14-17 között rendezik meg Hajdúböszörményben.

\"Bodó
Augusztus 14-én a Polgármesteri Hivatal dísztermében kezdődik a konferencia. Köszöntőt mond és a helyi értékeket bemutatja Kiss Attila polgármester, a Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesületének elnöke Hajdúböszörmény mezőgazdaságának története, kivetítéssel egybekötött előadás. Ezt követően Dr. Mező Barna, a Megyei Munkaügyi Központ igazgatója, Czeglédi Gyula, a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő vezérigazgatója mutatják be szervezetük működését. Majd a hajdúvárosok polgármesterei és a konferencián résztvevő vendégek interaktív beszélgetése és a tapasztalatcseréje következik.

Augusztus 15-én többek között sor kerüt a Hajdú-Bihar megye vállakozásfejlesztési stratégiája és a vállalkozásokat érintő aktualitások bemutatására. A szekció levezető elnöke Bodó Sándor, a Hajdú-Bihar megyei Közgyűlés elnöke lesz. Augusztus 16-án a Bocskai Gyógyfürdő és Castrum Termálkemping Hajdúsági Kupa, valamint strandröplabdapálya-avatás lesz a program.  Augusztus 17-én pedig egyebek mellett sor kerül a hajdúsági értékek bemutatására is.

-kt-

 


Forrás: a rendezvény Facebook oldala valamint, Tourinform Hajdúböszörmény sajtóanyaga