Kontrát Károly adta át a Hajdúnánási Rendőrkapitányság új épületét
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint 2010 óta 3500-al növelték a rendőrség létszámát, emelték az illetményeket, új gépkocsikkal és kapitánysági épületekkel javították a munkakörülményeket.
Kontrát Károly a Hajdúnánási Rendőrkapitányság új épületének avatására érkezett a megyébe, és beszédében a rendőrség, az önkormányzatok, a polgárőrség, az egyházak, a civil szervezetek összefogását szorgalmazta annak érdekében, hogy még nagyobb biztonságban éljenek az emberek a térségben.
Szólláth Tibor, Hajdúnánás fideszes polgármestere elmondta: az önkormányzat kétezer négyzetméteres területet biztosított az új városi rendőrkapitányság felépítéséhez. A 670 millió forintba került épületben hatvanan dolgozhatnak korszerű körülmények között.
MTI/Fidesz.hu/MCOnet