Országos kitüntetés a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárnak

Az Év Levéltára lett a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára.Az elismerést dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át.

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra a felelősségre, amelyet a levéltárak a helyi közösségek és a nemzet társadalmi azonosságtudatának ápolásában töltenek be; segítségükkel jobban megérthető, hogyan formálódott közösségünk múltja - fogalmazott.

 

\"A

 

Az Év Levéltára lett a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára

 


Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója kiemelte: a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár adottságainak és korábbi hagyományainak figyelembevételével eredményesen valósította meg szakmai célkitűzéseit az MNL tagintézményeként is. Mint emlékeztetett, az utóbbi években a magyar levéltári rendszer jelentősen átalakult; a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár pedig jól élt a változás nyújtotta lehetőségekkel. A díjazott intézménynek idén sikerült bővítenie levéltári kapacitásait és olyan veszélyeztetett iratanyagok átvételére is sor kerülhetett, mint a Hajdú-Bét iratok.

 

MTI/MCOnet