Robotépítő és -programozó eszközöket kaptak a debreceni nemzetközi iskola diákjai

Robotépítő és -programozó eszközöket adományozott a debreceni nemzetközi iskola tanulóinak a National Instruments Hungary Kft., a mérnöki munka népszerűsítésére a cégnél oktatási célra kifejlesztett legmodernebb készleteket Ábrahám László NI-igazgató adta át.

A cégvezető emlékeztetett arra, hogy a texasi központú NI debreceni gyárának 15. születésnapján, csaknem négy évvel ezelőtt, a város valamennyi általános iskolájának, és szakképző intézményének, összesen 35 iskolának adományoztak robotépítő kitteket, összesen 15 millió forint értékben. Az volt a céljuk, hogy már kisiskolás korban felkeltsék a gyerekek érdeklődését a mérnöki pálya iránt, és minél több fiatal válassza a műszaki és a természettudományos életpályákat - jelezte az igazgató. Ábrahám László szerint már látszik a törekvéseik eredménye: a gyerekek szívesen foglalkoznak robotépítéssel, és a régióban évről évre nő a műszaki pályát választók száma. Hozzátette: a nemzetközi iskola Debrecen legújabb oktatási intézménye, amely szeptemberben kezdte meg a működését, az NI dolgozói pedig fontosnak érezték, hogy az ott tanuló gyerekek is hozzájussanak a robotépítő készletekhez.

 

Robotépítő és -programozó eszközöket kaptak a debreceni nemzetközi iskola diákjai

 

Az átadott készletek 3-4, illetve 6-7 éves kortól használhatóak: a könnyen kezelhető oktatócsomag segítségével a gyerekek bepillantást nyerhetnek a robottechnológia világába - magyarázta Ábrahám László. Kiemelte: a gyerekek különféle Lego-modelleket építenek a csomagban található elemekkel, amit számítógéphez csatlakoztatva különféle feladatokat hajthatnak végre számítógépes vezérléssel. Ábrahám László azt mondta, az első időszakban még segítséget kérnek majd a gyerekek az eszközök használatához, de a tapasztalatok szerint 2-3 hónap múlva már "lekörözik" a tanáraikat, mentoraikat. Trina Arsenault, az óvodával is rendelkező nemzetközi iskola megbízott igazgatója az eszközök átvételekor elmondta: jelenleg 3-től 12 éves korig vannak, jövőre már 14 éves korig lesznek diákjaik, vagyis a teljes korosztály ki tudja használni a robotépítő és -programozó eszközöket. Az átadást követően az óvodások és kisiskolások az NI szakemberinek segítségével azonnal nekiláttak az első robotok összeállításának.